HTML

Hogyan is írjam?

HELYESÍRÁSI- (és stilisztikai) VEGYESSALÁTA - avagy: amiket én sem tudtam készségszinten (eddig)

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Szavak és szórészek közötti írásjelek

2008.10.06. 15:01 hogyan is írjam?

260. Vesszőt szoktunk tenni az indulatszók után, illetőleg elé.

a) Az indulatszókat vesszővel különítjük el: Hej, csak itt lenne már! Jaj, eszem a lelked! Hova megy, hé? Fiatalságunk évei, haj, messze szálltak! Stb.
b) Ha valamely indulatszó után a be vagy a de nyomósító szócska következik, az indulatszó és a nyomósító szócska közé csak akkor teszünk vesszőt, ha a mondat hangsúly- és szünetviszonyai ezt megkívánják: Ejnye be megjártam! vagy: Ejnye, be megjártam! Jaj de elfáradtam! vagy: Jaj, de elfáradtam! Stb.

261. Ha a tagmondat közbeékelődése miatt vagy bármi más okból két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt: A hegymászásban elfáradt, s mikor egy forráshoz ért, rövid pihenőt tartott. Hívták, de mert hideg volt, nem indult útnak. Stb.

262. Kötőjelet szavak és szórészek között az alábbi esetekben alkalmazunk:

a) Az olyan összetett szavakat, illetőleg tulajdonnévi szóalakokat, amelyekben a tagok, illetőleg a szóelemek határán három azonos, mássalhangzót jelölő betű kerül egymás mellé, kötőjellel tagoljuk: sakk-kör, ott-tartózkodás, össz-szövetségi; Széll-lel, Mann-né; stb. [Vö. 62., 94., 265. a)]
b) A szóismétléseknek, a mellérendelő összetételeknek és az ikerszóknak, valamint az alárendelő összetételeknek bizonyos típusaiban az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: egy-egy, néha-néha (vö. 97.); örökkön-örökké, unos-untalan (vö. 98.); süt-főz, orrán-száján, sírva-nevetve [vö. 100. b)]; édes-bús, szoba-konyhás [vö. 101. a)], dimbes-dombos, irul-pirul [vö. 102. a)]; csihi-puhi, Anna-Panna [vö. 103. a)]; gizes-gazos (vö. 103. b)]; meg-megállt, vissza-visszatérés, ki-be ugrál, le-föl sétálás [vö. 131. d)]; könyvritkaság-gyűjtemény, foszforműtrágya-gyártás (vö. 138.); anyagcserevizsgálat-kérés [vö. 139. a)); hidegvíz-csap [vö. 139. b)]; szövő-fonó ipar [vö. 139. c)]; stb.
Szokatlan, alkalmi szóösszetételeknek kötőjeles írása a költői nyelv kifejezőeszköze: rőzse-dalok, gyémánt-hitemet, köd-gubában, bogáncs-szívem, kő-iszonyatját, rokon-őrtüzek stb.
c) Ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja vagy az előtagja, rendszerint csak az utolsó, illetőleg csak az első összetett szót írjuk ki teljes alakjában. Ilyenkor az elhagyott közös utótagra, illetőleg előtagra kötőjellel utalunk: gép- és gyorsíró; bel- és külkereskedelem; tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal; stb., illetőleg: bortermelő és -értékesítő szövetkezet; gépgyártó, -szerelő és -javító üzem; stb.
d) Kétezeren felül – ha az ezres után még más szám is következik – az összetett számnevek írásában kötőjelet használunk: ötezer-nyolcszáztíz, tizenegyezer-huszonnyolc stb. [Vö. 289. a)]
e) Tulajdonnevekhez főneveket és belőlük képzett mellékneveket bizonyos típusokban kötőjellel kapcsolunk: Afrika-kutató, Kazinczy-verseny, József Attila-díj; Balassi-strófás, József Attila-díja; stb. [Vö. 140. b), 168–169.]
f) A kettős családnevek elemeinek összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Endrődy-Somogyi, Konkoly-Thege stb. (Vö. 158.)
g) A többelemű földrajzi nevek több típusában kötőjellel fejezzük ki az alkotó tagok összetartozását: Arany-patak, Csepel-sziget, Vas Mihály-hegy (vö. 176.); Holt-Tisza, Nagy-New York, Kál-Kápolna, Érd-Ófalu (vö. 177.); Rohonci-Arany-patak, Arany-patak-völgy (vö. 178.); stb.
h) Az -e kérdőszócskát kötőjellel kapcsoljuk az előtte álló szóhoz: Tudod-e, merre menjünk? Jobbra-e vagy balra? Stb.
i) Mind a betűkkel, mind a számjegyekkel írt számkapcsolatokban kötőjelet teszünk, ha a kapcsolat hozzávetőlegességet, vagylagosságot fejez ki: egy-két (ember), nyolc-tíz (napra); 5-6 (darab), 10-12 (éves); stb.

263. Nagykötőjelet szavak között a következő esetekben szokás használni:

a) Két vagy több nép (nyelv) nevének kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: angol–magyar (szótár), francia–spanyol (határ), olasz–német (mérkőzés); Cseh–Morva-dombság, Osztrák–Magyar Monarchia, Magyar–Szovjet Baráti Társaság; stb. (Vö. 179.)
Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: (a) magyar–angolban (ti. szótárban), (láttam az) angol–brazilt (ti. mérkőzést), német–franciás (ti. szakos) stb.
b) Két vagy több tulajdonnév kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: Marx–Engels–Lenin, Hadrovics–Gáldi: Orosz–magyar szótár, Újpesti Dózsa–Ferencváros (rangadó) stb.
Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a ragokat: (a) Hadrovics–Gáldiban (ti. szótárban), (a) Videoton–Haladáson (ti. mérkőzésen) stb.
c) Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek: Budapest–Bécs, Duna–Majna–Rajna-csatorna; 1983–1984. évi, a 128–9. lapon, az I–IV. osztályban, Ménesi út 11–13.; az első–negyedik osztályban, kelet–nyugat irányban, a tavasz–nyár folyamán, június–július hónapban; stb.
Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel kivételesen szóközökkel illeszkedhet a tagok közé: i. e. 753 – i. sz. 456; illetőleg: a Szojuz–24 – Szaljut–5 űrkomplexum; stb.
Az ilyen alakulatok utolsó (esetleg mindkét) tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: Budapest–Bécsen át, az első–negyedikben, tavasszal–nyáron; budapest–bécsi, kelet–nyugati, tavaszi–nyári, június–júliusi; stb. (Vö. 179.) – De: a 128–9.-en, az I–IV.-ben, 1848–49-ben; 1981–1985-i, 1914–18-as; stb. [Vö. 265. e)]
d) Nagykötőjelet használunk géptípusok stb. betű- vagy szó- és számjelzése között: T–34, TU–154; Szojuz–14, Apollo–11; stb. Az ilyen alakulatokhoz minden toldalékot kötőjellel kapcsolunk: T–34-et, TU–154-gyel, T–34-es, Szojuz–14-ben, Apollo–11-es; stb.

264. Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének jeléül: De tart a harc… a kard s az ágyú / Helyett most eszmék küzdenek. Meggondolni háborítlan, / Ami immár közelebb van… stb. Három pontot használunk akkor is, ha valamely szövegből kihagyunk egy részt: …s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk… Respublika, szabadság gyermeke / …Köszöntelek a távolból előre! Stb.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hogyisirjam.blog.hu/api/trackback/id/tr10699551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása